Egyedül eveznél magadban vagy társaságoddal, a két és fél milliós agglomerációban, vagy közvetlen közelében? Várnak a kiskunsági csatornák!
Néha jól esik a magány, evezőstúrán egyébként is nagyon jól elvagyok motorcsónak, jetski zúgása, vagy hétvégi éjszakán a Szentendrei-sziget táborhelyére elhallatszó diszkózene nélkül. Csend legyen! Megtalálni a Kiskunság csatornarendszerén lehet. Persze annak sem csak előnyei vannak, meg kell békélni néhány jellemzővel, elmondom a plusz/mínusz tényezőket.
Motoros vízi jármű egyáltalán nincs. Kajakossal, kenussal sem találkoztam még, ladikot mozgásban sose láttam. Mindig egyedül enyém, vagy mienk volt a víz. Csupán a parton gubbasztó horgászokkal osztoztam a csatornákon, de ők mindig csendben vannak, sose zavartak rádiózással vagy egyéb lármával. Persze nem számítanak kajakosra (talán életükben engem láttak először arrafelé evezni), sajátjuknak tekintik a csatornát, olyan messzire dobják be a zsinórt, ahogy tetszik, akár a túlpart közelébe. Egyszer sem volt konfliktusom velük, a közelükben álló autóról időben észrevehetők (mintha kihalt volna a kerékpáros horgász válfaja), rájuk köszönök, megkérdem, hogy jó-e az irány, barátságosan válaszolnak, hogy igen, vagy kerüljek kissé nagyobbat.
Csak a Kiskunsági főcsatornán szólogattak be néhányan, hogy itt tilos csónakázni, ezeket udvariasan felvilágosítottuk, hogy tévednek, csak a csatornát horgászvízként hasznosító (de nem tulajdonos!) horgászegyesület tiltja a csónakból horgászást vagy beetetést, de a sport- vagy természetjárás-célú evezés teljes mértékben legális. Nem kifogásolja a Nemzeti Park sem.
Állatokkal viszont annál többször találkozni. A halak nem látszanak, csak egy-egy jókora burjánzás jelzi, hogy méretes példányok úszkálhatnak a mélyben. Teknőcök napoznak uszadékokon.
Gyakori a vadkacsa (sérültet játszva, fel- felröppenve igyekszik elcsalni a fészke közeléből, kedves mutatvány), a szürke gém és a kócsag, előfordul vadlúd, láttam halászsast, ritka a jégmadár, de szép számmal vannak hattyúk. Ez utóbbiak kora tavasszal kerülik az embert, felrepülnek előle, de tojáskeltés és fiókakísérés idején területvédően őrködnek, a gúnár felborzolt tollazattal szemközt úszva balhézik, vagy mélyrepüléssel ijesztget. Ilyenkor nem kell harcba szállni vele, hiszen mi hatolunk be az ő otthonába, akár egy visszafordulás is beleférhet természetbarát viselkedésünkbe (még egyszer sem kényszerültem rá, mert azokban az időszakokban másfelé járok).
Néhol előfordulnak a vízben valódi óriások is: bivalyok! Az őshonos szürke marha mellett ilyeneket is nagy számban tartanak a vidéken. Ha a csatorna beleesik villanypásztorral körülkerített területükbe, előszeretettel dagonyáznak, néha csak az orruk és a szarvuk áll ki a vízből. E csatornák viszont úgysem jönnek szóba evezésre, mert túl keskenyek, és sok bennük a növényzet.
A Dömsödi árapasztó csatornán kajakozva viszont nagy élményem volt látni egy hatalmas csorda átterelését egy hídon a túlpartra. Nagyon jó fej a bivaly, kimondottan szeretem, de félvad állat, nincs emberhez szokva, jobb távolságot tartani tőle. A velük foglalkozó emberektől megtudtam, hogy békések ugyan, de ha megindul a csorda, keresztültapos mindenen, ők is traktorral, terepjáróval terelgetik, engem traktor mögé bújtattak fotózni.
A birkanyáj archaikus, bukolikus látvány, szívesen beszélgetek pásztorokkal, és simogatom meg a kutyát, ha ugyan nem antiszociális.
Milyen maga a víz? Először is tiszta, gusztusos! Vízszűrőmön átbocsátva simán megiszom. Partnál fennakadt pillepalack, italos aludoboz ritkaság (ha mégis látsz egyet-egyet, vidd magaddal, mint én is!). A nagyobb csatornák vize jó széles, elég mély, szinte áll, vagy nagyon lassan folyik. Nyáron felmelegszik, csobbanásra csábít, jót lehet úszkálni benne. Noha mesterséges létesítmények ezek, a hajdani természetes vízi világ maradványainak foghatók fel, belenőttek a tájba.
Vannak egyenes szakaszok, ahol kissé monoton evezni – nem olyan változatos, mint a Szigetköz, de megvan a maga hangulata. A part hosszú szakaszokon lehet meredek, náddal vagy bozóttal borított, kevés a jó kikötőhely. Néhol vízszint-szabályzó kisebb-nagyobb zsilipeken kell átsurranni, vagy mellettük átemelni. Egyes hidak oly alacsony építésűek, hogy csak egészen lefekve fér át alattuk az ember (felül nyitott gumikajakban könnyű hanyatt dőlni, ez itt előny). Előfordul, hogy a parti villanypásztort átvezetik a vízen is: vigyázz, ne kapd nyakra! Eddig még mindenütt át tudtam emelni az evezővel a fejem felett.
Előfordul, hogy úszóláp zárja el teljes szélességben a vizet. Zöld felületű, mintha rét lenne, de alatta víz van, nem lehet rálépni. Áthatolhatatlan, csak visszafordulás vagy parti megkerülés segíthet. Nem teljesen megkötött változatán már többször sikerült áttörnöm léghajómmal, néha nem is az evezővel hajtva, hanem két kézzel a trutymóba kapaszkodva. Nem mindenki esete lehet, én mókának fogom fel. Ha ugyanott kell visszajönni, másodjára már könnyebb.
Logisztika: szinte mindig autós. Ha ketten vagytok, két kocsival megoldható egy hosszabb, egyirányú evezés, egyébként oda-vissza kell menni.
Röviden bemutatom, merre csavarogtam a varázslatos Kiskunságban.
Duna-Tisza csatorna, Dunaharaszti és Dabas-Sári közötti részén. A Ráckevei-Soroksári Dunáról ráfordulva akadály nélkül járható, és néhány kilométeren szép, változatos, dombos, erdős környezetű – ha még nem ismered, kimondottan ajánlom!
A további szakasza nagyon egyenes, elég unalmas víz, Sáritól nem messze úszóláp zárta el tavaly (visszafordultam), azóta nem láttam.
A Duna-völgyi főcsatorna Dabas-Sárinál indul, és Bajáig tart. Több szakaszát jártam, a kezdetétől Kunbábony környékéig, illetve Akasztótól Császártöltésig, országutak hídjától indulva és oda visszaérkezve. Észrevehetően folyik a vize, Császártöltéstől északra két közepesen sűrű úszólápon küzdöttem át magam.
A Kiskunsági-főcsatorna Tassnál ágazik ki a Ráckevei Dunából (zsilip) és Akasztónál egyesül a Duna-völgyi főcsatornával. Változatos, szép túrára ad lehetőségeket.
A Dömsödi-árapasztó csatorna Dömsöd zsilipjétől, az Apaji halastavak mellett (azok közepén madárvárta van, amelyet bringával jó felkeresni) húz el, és Sári közelében egyesül a Duna-völgyivel. A Szúnyogi szivattyútelepet csak elég hosszú átemeléssel lehet megkerülni, ha egyedül vagy, vigyél kajakkocsit, vagy fogj a helyszínen segítőkész embert (tapasztalataim szerint mindenütt nagyon könnyű ilyet találni, és jutalmul, Pupu példájára, ígérj be neki évente egy szabadnapot a pokolból).
(Megjegyzés: a csatornák nevének írásmódja nem egységes a térképeken, az interneten és a népnyelvben, ne is indítsunk erről vitát.)
Összességében nagyon sok szép élményt és szép túranapokat köszönhetek a Kiskunság csatornáinak, amelyek valószínűleg azért ennyire néptelenek, mert szinte senki sem gondol rájuk, mint kajakos és kenus túracélra. Te viszont gondolj rájuk, próbáld ki, nem bánod meg!