Tartalomjegyzék

Gumotex Swing 1 és 2

Leírás: a kisnyomású Swing stabil, beülő nyílásos, zárt kajak, stresszmentes evezéshez, tavakon, folyókon, 2-es nehézségi fokú vadvízig – ám gyakorlott, ügyes kajakos vagányabb dolgokat is bevállalhat, lásd a videót. Egy- és kétszemélyes kivitelben készül, hossza 316, illetve 402 cm, szélességük 87 cm. Kényelmes ülését állítható lábtámasz egészíti ki. Az első és a hátsó deck pakoláshoz zipzárral nyitható (előny a merev kajakok kis rakodónyílásához képest). Hátul külső gumizsinór alá is lehet tenni valamit. Két alumínium merevítő teszi irány- és alaktartóvá, hullámos vízen és erős áramlásban manőverezve, egyben megadják a fedélzetek domború felületét. Futását iránytartó uszony szabályozza. A kis súlyú (11,3; 14,3 kg) Swing jól megfelel gyakori átemelésekkel fűszerezett túrákhoz, mint az Ipoly, vagy a Rába. Maximális súlya 120, illetve 220 kilogramm. Pakkmérete kicsi, autó nélkül jól szállítható (64x42x24; 67X42x30 cm). Ára negyedmillió, illetve 330 ezer forint körüli.

Próba: első beülésre is nagyon biztonságosnak érződik, egyensúlyozással egyáltalán nem kell törődni. Teljesen kezdőt is beültettünk, azonnal jól ment vele. A pozíció és az ülés komfortos. Elfogadható az iránytartása, persze az uszony ellenére azonnal kitér valamerre, ha abbahagyom az evezést, viszont nagyon fordulékony, szívesen szlalomoznék vele elöntött ártéri erdőben. Ár ellen 5,5 km/óra volt vele a jellemző sebességem.

gumotex kajakmustra 2021 04

Kinek ajánlom: kezdőknek nyugodt vízre, haladóknak kalandosabb helyekre is. Csomagkapacitásával megfelel többnapos túrákat kedvelőknek. Jó lehet autót bármilyen okból egyáltalán nem, vagy csak nem szívesen használó embernek. Mint mindegyik beülő nyílásos kajak, követel némi hajlékonyságot, ügyességet használójától, idősebb sporttársak ezt kizáró oknak tarthatják, viszont fedélzetével védi az embert és a felszerelést a napsütéstől, esőtől, ezt sokan értékelik. Akinek drága, talál jutányosabb típust.

Gumotex Framura

Leírás: mint nevéből kitalálható, ezt a beülő nyílásos, zárt, kisnyomású, egyes hajót alumíniumváz szilárdítja. Hossza 410, szélessége 75 cm, súlya 16 kilogramm, maximális teherbírása 180 kiló. A Framura a Gumotex leggyorsabb kajakja, viszont csak 1-es nehézségi fokú, tehát legkönnyebb vadvízre javasolják, de egy-két kisebb zúgó azért belefér. Aljára iránytartó uszony rögzíthető. Hátul vízkieresztő nyílása van. Első és hátsó fedett, de cipzárral nyitható részén kívül a fedélzet gumizsinórja alá is lehet pakolni. Elöl, kétoldalt biztonsági kötél van az oldalára feszítve. Parti cipelését bőröndéhez hasonló fogantyúk segítik. Összecsomagolt mérete 60X40x30 cm. Opcióként hullámkötény (spricó) és kormány kapható. A gyár tengeri kajak evezőt ajánl hozzá. Ára 350 ezer forint körüli, több a kettes Swingénél.

Próba: aránylag karcsú felfújható kajak, nem olyan szélesen kell benne evezni, ez is közrejátszik jó iránytartásában, és hatékonyságában: felfelé simán tartottam vele 6,5 km/órát. Első beülésre billegősnek éreztem, ezért félreülve, szándékosan egy oldalra terheltem, ellenőrizni stabilitását. Ekkor is biztosan feküdt a vízen, néhány evezőcsapás után összeszoktam vele, más is így tapasztalta. Az iránytartás (különösen kormánnyal lehet így, amelyet nem próbáltam) nagyon jó, alig csóválja az orrát, és az evezést leállítva sem akar visszafordulni. Ennek fejében kicsit erélyesebb mozdulatokat kíván az evezővel, ha hirtelen kell nagyot kanyarodni.

gumotex kajakmustra 2021 05

Kinek ajánlom: gyakorlottabb kajakosnak, aki szívesen tesz meg naponta hosszú távokat, illetve gyakran evez ár ellen. Jó erőnlét amúgy sem árt hozzá, másfélszer olyan nehéz, mint az egyes Swing, ami átemelésekkor is érezhető, de rendesen megpakolva sem kell attól tartani, hogy szárazföldön cipelve vagy nagy hullámokon hajladozik a test. Természetfotós értékelheti iránytartását, illetve kormánnyal felszerelhetőségét, könnyedén, evezőcsapkodás nélkül célozhatja meg témáját. Mint mindegyik beülő nyílásos kajak, követel némi hajlékonyságot, ügyességet használójától, idősebb sporttársak ezt kizáró oknak tarthatják, viszont fedélzetével védi az embert és a felszerelést a napsütéstől, esőtől, ezt sokan szeretik.

Comments powered by CComment