Volt már szó a Vízjáró Magazinban pumpákról, tavaly áprilisban jelent meg, egyebek közt azt írtam benne, hogy Gumotex Twist 2 kajakomhoz kizárt dugattyús pumpát használni, most ezt a kijelentést vonom vissza.

dugattyus kajakpumpaim 06

Idén februárban Szigetbecsére, tehát Pesttől jó száz kilométert autóztam, hogy evezzek egyet a Ráckevei-Dunán. Szokott helyemen taposom a Scoprega lábpumpát, az alsó és az egyik oldalkamra már kész, de a másodiknál meghallom a már ismert reccsenést: harmadszor is eltört egy ilyen pumpa rugója. Hogy megmentsem túrámat, kézzel húzogattam szét és nyomogattam össze a pumpát, mint valami tangóharmonikás. Nehéz munka, nem is lehet akkora nyomást kifejteni, mint a testsúlyt beleadva (legalábbis az én satnya izmaimmal). Az a kamra elég puha, ráncos maradt, és a vízen kissé megrogyott, de azért lenyomtam tíz kilométert.

dugattyus kajakpumpaim 01

Gumotex

Közben volt időm gondolkodni, mit tegyek. A Scoprega márkát kizártam, de csökkent a kedvem más, hasonló működésű gyártmányok kipróbálására is, ezáltal nem ismerem például a Decathlonét. Ezentúl rugó nélkülit szeretnék… Persze azonnal, hogy mielőbb újra vízre szállhassak. A Kajak üzletben tüstént kaptam is egy Gumotex „boats & outdoor” pumpát, azonnal bizalmat éreztem iránta, hogy a kiváló kajakokat gyártó csehek bizonyára nem hoznak forgalomba ócskaságot. Egyébként könnyű észrevenni, hogy nem maguk tervezték és állítják elő, hiszen a talpán és a fogantyúján is BRAVO felirat van, és pontosan ugyanilyet láttam a Maritime hajósbolt kínálatában is, Lalizas néven. Tehát kiválasztottak egy jót a piacon, és saját címkéjükkel hozzák forgalomba, ami elterjedt és helyeselhető módszer, mert költséget kímél meg.

dugattyus kajakpumpaim 04

Kézbe fogva jó a minőségi hatása, nincs semmi lötyögés, precízen jár, és tartósnak ígérkezik. Igaz, elég terjedelmes darab (magasság 450, szélesség 220, átmérője 95 mm, súlya gégecsővel együtt 885 gramm), ha sátorral, tábori cuccal kelek útra, nem fér be a Gumotex hordzsákba. Főképp akkor használom, ha autóval megyek a vízpartra, és ott maradhat a csomagtartóban.

Kettős működésű a pumpa, tehát a dugattyú kihúzásakor és lenyomásakor is szállít levegőt. Már egy-két lökettől (4 liter) hízni kezd a kajak, három perc alatt felnyomom mindhárom kamráját (az üléseket tüdővel fújom fel). Alaptartozékként kaptam hozzá adaptert a Gumotex hajók „push-push” (gombnyomásra vált nyomástartás vagy leeresztés között) szelepéhez. Nem akartam elhamarkodottan írni róla, de fél éves elégedett használat után már nyugodt szívvel merem ajánlani.

Bestway

Mindenképp szerettem volna melléje egy kisebbet is, vonatos, autóbuszos, mini-cuccos csavargásaimhoz. Rá is találtam a neten a kínai Bestway kissé fellengzős, AIR HAMMER, azaz légkalapács elnevezésű típusára, amelyet „medencepumpaként” ajánlanak, nyilván kerti pancsolóra gondolva. Grammhuszár természetemnek tetszett, hogy csak 250 gramm a súlya, ami egy szendvicséhez fogható, magassága 300, szélessége 112, átmérője 80 mm. Ez aztán mini!

dugattyus kajakpumpaim 03

Nem szeretek online vásárolni, fontos nekem, hogy élő emberrel beszélgessek, kézbe vegyem, jól megnézzem az árut, ne kelljen visszaküldeni. Találtam is üzletet, ahol kapható, némi meglepetésemre egy Fehérvári úti szaniteráruházban, nevetséges, 1600 forint alatti árért. Bringával mentem érte, rendben levőnek találtam, és a bicikli kis táskájában simán hazahoztam. A kettőt egymás mellé téve, mintha a Gumotex kölyke lenne a Bestway. Nemcsak könnyedén befér a Gumotex hátizsák külső zsebébe, hanem még melléje lehet dugni egy jó nagy szivacsot is. Szelep-adaptert külön vettem hozzá.

Pumpálni kényelmetlenebb vele, mert mélyebbre kell hajolni, kicsiny fogantyúját nehezebb megmarkolni, és persze, csak 0,85 litert szállít löketenként (szintén kettős működésű). Hét-nyolc perc alatt ezzel is megvan a pumpálás, ezen a kis különbségen nem múlhat semmi. Precízióban elmarad a nagytól, picikét kotyog a dugattyúrúd, de gyakorlatilag nem számít ez semmit. Sokszor használtam, elégedett vagyok vele.

Nekem most ennek a két pumpának az alkalomhoz illő használata az optimális megoldás.

Nyomásmérő

A Kajak üzletből mindjárt hoztam egy nyomásmérőt is. Márkajelzés nincs rajta, de a Gumotex hozza forgalomba, a saját szelepeire illeszkedő adapterrel. Csak rá kell nyomni, és már mutat is kettős skálájú (bar és psi) skáláján. Ára 14 ezer forint alatti, kezdő léghajósnak ajánlanám, míg ki nem alakul a tapasztalata, hogy kézzel is érezze, meddig pumpálja hajóját hűvös reggelen, majd mennyit eresszen ki déli kánikulában. A műszert bordás gumiköpeny védi, rendes minőségű darab benyomását kelti.

dugattyus kajakpumpaim 05

Ha vannak valakinek közhasznú hajópumpás tapasztalatai, ne tartsa magában, tudassa velünk, és közzétesszük!

Comments powered by CComment